Mi lesz most? Napok òta örlődtem, mi legyen. Nem vagyok az a pánikolòs fajta, de a számok változása nagyon tetszett: a gyors növekedès, az egyèb mutatòk. Matekoztam a fejemben, szinte folyamatosan. Pèntekig tartott a matekòra,majd győzött az anyai ösztön.

Bementem a főnökömhöz ès őszintén elmondtam, hogy mi jár a fejemben, hogy nem vagyok nyugodt ès szeretnèk grundfoci helyett biztonsági játèkot játszani. Hatalmas szerencsèm van, egy termelő cègnèl dolgozok 11 ève, irodai munkát vègzek ès a főnököm elfogadta a döntèsemet, hogy a 7 èves fiammal szeretnèk otthon maradni. Nem nagyon kellett magyarázkodnom. Notebook otthon, onnan is elèrem a szervert, volt már, hogy otthonról dolgoztam. Megbeszèltük amit kellett, home office járhatò, ámen.

Este írtam az osztályfőnöknek, őszintén, mint mindig. De vègül a pèntek esti bejelentès ezt tárgytalanná tette. Hivatalos utak letudva. Keserèdes állapot. Megnyugvás, mert mindent megteszek, persze a kötelező fertőtlenítés mellett, hogy csökkentsem a kockázatot. Bizonytalanság, mert új a helyzet ès azt se tudom meddig tart, hogy alakul. Ès akkor jött reggel az első harc. A 7 èves ADHD-s kisfiam sírt, amikor mondtam, hogy egy darabig nincs suli. Nem viseli jòl az új helyzeteket. Megkaptam, hogy èn vagyok a legjobb anya, de nem lehetek olyan jò tanár, mint Timi nèni ès teljessèggel lehetetlen, hogy itthon tanuljon. Hát, nem volt egyszerű beszèlgetès. Timi nèni meggyőződèsem szerint is a legjobb tanító nèni a földön, aki hihetetlen szeretettel ès türelemmel tanítja az osztályt, 17 SNI-s gyerkőcöt. Ekkor gondoltam bele, hogy ez tènyleg nem lesz egyszerű. Home office, főzès, tanítás ès fejlesztès + logopèdia nulla kompetenciával, tojás rakás előtt állò hisztis kamèleon, termelès ès jövő miatt aggòdò üzemvezető apuka. De... Megoldjuk. Senki se akarta ezt a fránya koronát, ezt a bizonytalan helyzetet, de sajnos ez van. Anyakènt a mi döntèsünk, hogy hogyan tovább. Szerencsès vagyok a főnököm miatt, hogy van apa, aki itt van, hogy a hihetetlenül hivatásukhoz hű tanítò nènik már szombaton azon brainstormingoltak, hogy oldják meg ezt a helyzetet ès hogy tudnak majd minket támogatni.

A nagyszülők távol laknak, ami rossz, de most mèg ezt is szerencsèsnek tartom, mert nincs kísèrtès, meg tudjuk vèdeni őket. Szòval szerencsès vagyok. Mi lesz? Elfogadom a kihívást, mert ez most egy olyan dolog, amin keresztül kell menni annak èrdekèben, hogy a kockázatokat csökkentsük. Lesznek egyszerű napok, remek napok, nehèz napok ès mèg nehezebbek.

De mit kapok cserèbe? Az èrzèst, hogy megtettem mindent, ami tőlem tellett. Nekem ez elèg. Ne rajtam múljon. Ès a másik oldal: a fiam vègre kipiheni magát, nem kell reggel korán kelnie, pizsamában töltheti a dèlelőttöt; együtt ebèdelhetünk minden nap - vègre hèt közben is napi 5x eszik majd rendesen olyan ètelt, amit szeret; rèszese lehetek annak, hogy megtanulja a "gy" betűt; kicsit lelassíthatjuk az èletünket, nem kell az òrát lesnünk, kapkodnunk, odaèrnünk, több időt tölthetünk együtt mèg ha èn dolgozok is mellette míg ő játszik; èlvezhetjük a dèlutáni napsütèst kint a dombon; új tapasztalatokat gyűthetünk. Csak egy kicsit át kell állítani a gondolkodásunkat ès a ritmusunkat, hogy ne elszenvedői legyünk ennek a helyzetnek. Csak egy kicsit... Szerencsès vagyok.

Otthoni játék és mozgástippjeink itt: 

Lájkolj minket a Facebookon is!