Egyre többször futok bele és egyre inkább zavar. Tehát mi is az az SNI konkrétan? Miért vannak köztünk eltérő fejlődésű egyedek, van ennek evolúciós előnye? Hogy volt ez 100 éve és hogy kéne ma lennie? Felnőtt ADHDsként, a téma kutatójaként írok most, vállalva a rám zúduló haragot.

Kezdjük az elején, az SNI egy oktatási kód, nem diagnózis - azt jelenti, hogy valakinek valamilyen okból: pl diszlexia, ADHD stb miatt az átlagtól eltérő tanulási módszert, támogatást, vagy fejlesztést igényel. Tehát az SNI kód NEM diagnózis, anélkül is lehet valaki ADHDs, vagy autisztikus, vagy diszfáziás, és ha egy ADHDs képes végigülni 6x45 percet (az átlagosnak se kéne tudni) akkor nem kell kapnia SNI kódot. 

De legfőképp az SNI kód NEM jelent értelmi akadályoztatottságot, sem életképtelenséget. Az átlagtól eltérő fejlődésűek között arányaiban több a magas IQ-jú, a tehetséges (2e) és a vállalkozó mint többségi társaik körében.

Ami a valódi problémát jelenti az a többségi társadalomra szabott intézményrendszerben, kultúrában történő megfelelés, feltűnésmentes alkalmazkodás. De ez nem volt mindig így. Még 150 évvel ezelőtt is teljesen jól funkcionált egymás mellett a 80%-ot kitevő többség és a 20% kitevő neurodiverzitás. Ügye milyen érdekes, itt is a természetben mindenhol jelenlévő arányok érvényesülnek. Tehát amíg, törzsben, nagycsaládban, óriás háztartásokban éltek, az iskolákban egy osztályban ha 10-en voltak mindenki gond nélkül megtalálta a helyét. A vadász elmélet szerint a többségi - neurotipikus - emberek voltak a földművesek, az ADHDsok (ingerkereseső SPDsek is) a vadászok és az autisztikusak voltak a tudósok, akik képesek voltak egy témában elmélyedni. (Igen tudom, hogy autisztikus társaink körében nagyobb arányú a valamilyen fajtátjú akadályoztatottság, én azt gondolom, hogy a csúcsra járatott rendszer sérülékenysége miatt). 150 éve nem egy ADHDs szülőnek kellett fizetni a számlákat, 8 órát dolgozni egy monoton multiban, intézni a családi ügyeket, követni a család időpontjait stb. 150 éve ezek a feladatok megoszlottak a családon belül, 10 000 éve pedig a törzsön belül. Na meg számlák sem voltak. :)

A nagyobb érzékenység miatt, képlékenyebb idegrendszerrel születünk: az erdőben való mozgás pár év alatt kicsiszolta azt az idegrendszert a régi időkben. Ha már voltál TSMT vagy dszit tornán, akkor láttad, hogy a gyakorlatok a sima erdei mozgást, ugrálást, kúszást utánozzák. Heti egy órában. 10 000 éve ezt napi 5 órában művelték alapból. 

Hogy lenne fogyatékosság (csak Magyarországon hívják annak) a diszlexia pl, ha egy más fajta olvasás tanulási módszerrel megelőzhető: Lindamood Bell, vagy Meixner erre jött rá. 

Ha megnézzük, hogy miben is jó egy ADHDs akkor bizonyítva láthatjuk a teóriát:

Az ADHDsok kiemelten jók a vészhelyzetekben (emlékszel? vadászok!) Azonnal átlátják a helyzetet, kreatív megoldásokkal állnak elő.

Jó vezetők. (Ma nem könnyen jutnak el a vezetői pozíciókig, hiszen előbb meg kell járniuk a monoton ranglétrát. Mire a valódi erősségeikhez jutnának kihulltak a rendszerből - felmondtak, vagy kirúgták őket, mert hibás volt az excel tábla)

Ha egyszer hiperfókuszba kerültek, akkor akár 10 órán keresztül is a megoldásra képesek koncentrálni.

És meg is találják a megoldást, mert kreatívak és out of the box gondolkodók (az autisztikus társaink is, akik még a mintázatok észrevételében is zseniálisak)

Az érem másik oldala természetsen a könnyű unatkozás, a figyelem a túl sok minden felé (szórtság), az impulzivitás és az érzelmi szélsőségesség. De ezek a "hibák" mind mind az erősségek árnyoldalai, ha megnézed.

Senki sem jobb a másiknál, viszont egymás nélkül nem tudunk érvényesülni. Együtt viszont csodákra lennénk képesek. A Neurotipikusak és a diverzek. Egy ADHDs napi 5 valóban jó ötlettel állhat elő, de egyet sem tud megvalósítani neurotipikus segítség nélkül. Ahhoz már fókusz és kitartás kéne. Na az nekünk sokszor nincs.

Ez továbbra sem jelenti azt, hogy ne tudnánk boldogulni a neurotipikusokra szabott világban. Íme, hogy én minek örültem volna:

Ott kezdem, hogy pl egy diszkaluliásnak tilos lenne (nem is értem) felmentést adni, lesz aki nem fog tudni számolni felnőtt korára! Hanem máshogy kell megtanítani őket számolni.

Kisebb létszámú, kevésbé lexikális és szabadabb mozgást lehetővé tevő órák kellenének a suliban (finnek pl). A neurotipikusoknak is. A közösségbe akár szülői segítséggel részt kell tudnia venni (kirándulások)

Sokkal több mozgás kell kora gyermekkortól a szabadban, engedni azt a gyereket felmászni, hétvégén járni az erdőt, hét közben a játszóteret. Minden nap, szabadon. 

Meg kell tanítani nekik (így kell élni) a trükköket, hackeket, hogy ezek beépüljenek mire önálló életet fog élni: a listák írása, napló vezetése, emlékeztetők beállítása, önjutalmazás.

Karriertervezés kell már gimi kózepén - vállalkozói létre felkészítés kell! interjúzásra való felkészítés kell. (NTknek is) 

Munkakörülmények megváltoztatása - csoportos együttműködés a 80-20% arány betartása csoporton belül. A feladatok képesség szerinti leosztása. Igény esetén home office, másfajta interjúzás stb.

És a kommunikáció AZONNALI megváltoztatása kell. Hogy ne legyen olyan, hogy egy felnőtt ADHDs fogyatékosságnak hívja az ADHD-t ezzel igazolva és elfogadva a kiosztott szerepet. Még akkor sem, ha a kifejezéshez tapadt negatív címke a zavaró szerinte. Mert nem erről van szó, a fogyatékos szó által meghatározott hiányról. Nem hiány van, hanem társadalmilag igen hasznos másság.

Hogy a témában megjelent cikkek is diverzek legyenek, hogy 90%-uk ne a máshogy is nehezített autizmusról szóljon. Nagyon fontos erről beszélni, nekem ez is szívügyem (biztos látszik a blogon), de ugyan ilyen fontos beszélni a többi verzióról is, és a helyünkről a társadalomban. Legalább ilyen arányban. Mert így az SNI kifejezést az emberek fejében erre szűkítjük le, míg az egy csodálatosan összetett és sokrétű egyveleg, amelyben (neurodiverzek között) nagyon fontos de a létszámot tekintve maximum 10%-ot képvisel az autizmus. A maradék (SPD, ADHD, cPTSD, Down Szindróma, Diszek stb) 90% osztozik az amúgy hiányos kommunikáció maradék 10%án. 

Nem vagyok gyógyszer ellenes, ezt szeretném hozzátenni, tudom, hogy a jelenlegi társadalomban sokszor nem lehet megfelelni és kellhet az ilyen fajta segítség. Viszont azon mindig szoktam mulatni, amikor neurotranszmitter hiányról beszélünk. Annyit tudunk hogy kevesebb. Lehet, hogy 20 év múlva rájövünk, hogy miért, hogy oka van. A tudomány már csak ilyen: még 50 éve is a kivágott erdők helye az ember telepített fákat. Szabályos sorokban, egy fajta fából: könnyebb kezelni mondták. Azóta tudjuk, hogy a diverz erdő tud hosszú távon fennmaradni, hogy a természet egy okos és kényes egyensúlyt teremtett. Hogy a természet többet tud nálunk!

Az is tény, hogy én első sorban az ADHDs érintettségről tudok hitelesen beszélni, hiszen nekem az van és hogy vannak olyan pl autizmusban gyakoribb nehézségek, amelyek lehetetlenné teszik a társadalmi beépülést. Erről keveset tudok és ezért nem szeretnék véleményt alkotni.