Minden családban, de különösen a leterhelt, sokszor extrém körülményekkel szembenéző SNI családokban nehéz a párkapcsolatot üzemeltetni a gyerekek mellett. Sokszor terhelik a házasságot az eltérő nevelési elvek is. Hogyan lavírozzunk, hogy építsük a kapcsolatot és hogyan találjuk meg a közös pontot. Kérdéseinkre Zaka Dóra pszichológus, párterapeuta jelölt válaszol.

• Mit tegyünk, hogyan hidaljuk át, ha a két szülő eltérő nevelési elveket vall, ami egyébként kapcsolati feszültséget okoz?

Gyermeknevelési kérdésekkel gyakran találkozunk a párterápiás üléseink során. Érdekes, hogy sokszor nem azzal jönnek, mégis, ahogy a folyamatban haladunk, egyre inkább előtérbe kerülnek ezek az egyet nem értések. A lényeg, hogy törekedjünk kompromisszumra. Tény, hogy ha az egyik fél a legszigorúbb, a másik pedig a leginkább engedékeny nevelési elvekben hisz, akkor ez nem lesz egy könnyű feladat. Mégis, ha nyitottak vagyunk rá és valódi megoldást szeretnénk, fontos kompromisszumot találni. Gyakran vannak tipikus nevelési helyzetek, amikor megjelenik a szülők közti ellentét, érdemes ezeket górcső alá venni. Kinek mi miatt fontos az adott szülői hozzáállás, melyik az a része, amiben tud és melyik az, amelyben egyáltalán nem tud jó szívvel engedni. Ezek alapján érdemes kialakítani egy olyan álláspontot, amely mindkét fél számára kényelmes, amellett, hogy természetesen lemondásokkal is járhat. Ha kellő türelemmel vagyunk egymás felé és igyekszünk megérteni a másik álláspontját, az nagyban segíti, hogy párkapcsolati feszültség nélkül hidaljuk át ezeket a nehézségeket. Törekedjünk rá, hogy ne úgy tekintsünk ezekre a helyzetekre, mintha egy verseny lenne: a cél nem egymás legyőzése, hanem az, hogy gyermekeinket segítsük abban, hogy kompetens felnőttekké váljanak. Ehhez tehát össze kell dolgoznunk, nem pedig egymással versengenünk. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a gyermeknevelésben „szülői minőségben” veszünk részt, míg egyéb területeken „házaspárként” vagy „élettársi minőségben” vagyunk jelen, ezt a kettőt pedig jól el lehet, és érdemes is elkülöníteni. Ha ebben tudatosak vagyunk, az segítheti, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos eltérő álláspontjaink ne szivárogjanak át a párkapcsolatunk területére. Ne feledjük azt sem, hogy a jól működő párkapcsolat a család egyik alapja. Ezt szem előtt tartva talán könnyebb empátiával és nyitottsággal fordulni társunk felé.

• Hogyan tartsunk fel egy kapcsolatot, ha nincs sok segítségünk és hulla fáradtak vagyunk?

Ez egy olyan kérdés, ami sok párban megfogalmazódik, de nincs rá egy általános jó megoldás vagy „egy tökéletes recept”. Vannak olyan apróságok azonban, amiket megtehetünk a párkapcsolatunkért még ezekben a nehéz időkben is, de páronként más és más az, hogy mit kedvelnek vagy milyen szokásaik vannak. Érdemes lehet például ragaszkodni valamilyen közös rituáléhoz vagy programhoz, legyen az a közös reggeli kávézás vagy havi 1-2 „randi-este”, amikor kettesben, házon kívül töltik az időt. Ha ezekre az estékre sem megoldható a gyermekfelügyelet, akkor jó megoldás az otthoni randevúk tervezése, amit a gyermekek lefektetése utánra lehet időzíteni. (30 tippem itt olvasható). Fontos továbbá az is, hogy fenntartsák a kommunikációnak azt a részét is, ami a mindennapi teendők és logisztikai feladatokon túlmutat. Ehhez például szoktunk javasolni napi 10 perc beszélgetést minden estére a hozzánk érkező pároknak, hogy 5-5 percben elmesélhessék egymásnak, milyen élményekben volt részük aznap és azok hogyan hatottak rájuk. Sokszor látjuk azt, hogy napközben nem mesélik el egymásnak a történéseket, amelyek (akár pozitív, akár negatív) hatással vannak rájuk, csak megjegyzik maguknak, hogy „ezt majd este mindenképpen elmondom”. Végül este már a teendők és a fáradtság elsodorja az élményt, ami így nem kerül megosztásra. Ahogy gyűlnek az ilyen élmények, egyre inkább távol érezhetjük magunkat a másiktól, hiszen nem tudunk reflektálni neki egy-egy ilyen élmény későbbi történéseire sem, mert nem tudja, mi volt a kiindulási pont. Ha minden nap 5-5 percben összefoglaljuk ezeket, sokat segít, hogy párunk folyamatosan naprakész maradjon az életünkkel. Mindezek mellett rengeteget számítanak az egymásnak küldött kedves üzenetek, apró érintések, simogatások is – mind-mind azt fejezik ki, hogy bár az élethelyzetből fakadóan kevés idő jut egymásra, ettől függetlenül a másik jelenlétének fontossága nem kérdőjelezhető meg. Ne feledjük azt sem, hogy a változás változtatással érhető el, tehát ha aktívan teszünk kapcsolatunkért és foglalkoztat minket ez a kérdés, az már egy jó alap lehet.

• Mit tehetünk, ha a párunk nem fogadja el a gyerek diagnózisát, vagy csak nagyon lassan?

Nagyon gyakori, hogy amikor a gyermek kap egy diagnózist, a szülők eltérően reagálnak erre. Van, aki azonnal beleveti magát a fejlesztési lehetőségekbe, integrálási módszerekbe, és lehet olyan is, hogy valakinek kétségei vannak a diagnózis kapcsán, nem biztos benne, hogy valóban érintett a gyermek az adott nehézségben. Ez természetesen párkapcsolati szinten is okozhat feszültséget, konfliktusokat a felek között. Nagyon fontos, hogy ilyenkor megértéssel forduljunk a bizonytalan fél felé. Talán ez, és az elfogadás áll a folyamat központjában, ez az, amivel a legtöbbet tehetünk. A tagadó fél viselkedése sok esetben dühöt válthat ki a másikból: nem érti, mi történik és milyen okból, amit tovább fokozhat az is, hogy egyedül marad az esetleges újfajta családi élet kialakításával. Érdemes a dühöt kíváncsiságra cserélni: elkezdeni érdeklődni az iránt, hogy mégis mi áll a tagadás hátterében. Nem teljesült szülői elvárások? Az amiatt érzett bűntudat, hogy nehéz elfogadni így a gyermekét? Esetleg saját kudarcának tekinti az állapotot? Ha ezeket megvizsgáljuk, lehet, hogy meglepő választ kapunk. Kiderülhet, hogy tagadásban élő párunk valójában fél, szorong vagy éppen tehetetlennek érzi magát. Ha ezt meg tudjuk látni, talán már könnyebben fordulunk felé düh helyett empátiával és megértéssel. Szintén kulcsfontosságú az idő. Azt szokták mondani, hogy a diagnózisok elfogadása egy hosszú út, amelyben a felek nem feltétlenül egyszerre tudnak lépegetni, nem ugyanott tartanak és nem egyforma tempóval haladnak. De az út közös: lehet egymást támogatni a hullámhegyeken-és völgyeken át, hiszen mindkét fél, és a gyermek érdeke is az elfogadó családi légkör.

• Sok sni anya kiszolgáltatott anyagilag, ami rontja a kapcsolat egyenlőségét. ezt hogyan lehet áthidalni?

Az anyagi kiszolgáltatottság sokféleképpen megjelenhet egy kapcsolatban, sőt gyakran nem az anyákat érinti. Ha a gyermek születése előtt az anya magasabb beosztásban dolgozott, ennek megfelelően pedig magasabb jövedelemmel járult hozzá a családi kasszához, gyakori, hogy a gyermekkel töltött idő után visszamegy dolgozni. Egy sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családnál, ha nem tud mindkét fél dolgozni, ilyen esetben megtörténhet, hogy az édesapa marad otthon. Az anyagi kiszolgáltatottság tehát nem specifikusan az anyák nehézsége ma már. Ha a hagyományos családmodellt nézzük, ahol a nő felel háztartásért és a férfi a munkaerőpiacon való jelenlétért és így az anyagi háttérről, akkor ez egy teljesen természetes állapot. A nehézséget az okozza, hogy ma már inkább kétkeresős családokban gondolkodunk, ebben viszont valóban egy kapcsolati egyenlőtlenségként jelenik meg, ha az egyik fél otthon marad a gyermek ellátásának érdekében. Mégis, fontos szem előtt tartani azt, hogy a megfelelő anyagi háttér nem minden, az érzelmi biztonság és a háztartással kapcsolatos teendők megszervezése épp olyan fontos. Gondoljunk bele: ha mindkét felet kizárólag az anyagiak motiválják, akkor ki fog időt teremteni arra, hogy iskola után segítsen a gyermeknek felkészülni a másnapra? Ki fogja ápolni a picit, ha megbetegszik? Természetesen vannak lehetőségek (tágabb család, babysitter), mégis, ha az egyik szülő meg tudja ezt tenni, az nagyban megkönnyíti a család életét. Az érem másik oldala pedig, ha mindkét fél kizárólag a harmonikus családi életre törekszik: ki fog akkor pénzt keresni? Lássuk meg tehát azt, hogy a családot egy közös cél vezérli: minden szempontból biztonságos és kielégítő életet élni. Ehhez pedig mind az anyagi, mind az érzelmi oldalra szükség van. Bár a házimunka és a gyermeknevelés esetében nem mérhető pénzben, mégis ugyanolyan fontossággal bír. Ha tehát a pár egyik tagja bármilyen okból nem tud dolgozni, fontos, hogy az ezzel kapcsolatos érzésekről kommunikáljanak, hogy így mindkét fél számára megteremtsék azt a biztonságot, amire szüksége van.