Minden szülő szembesül a problémával, hogy bár a régi nevelési elveket elvetjük, nem adnak a kezünkbe újat. Így teljesen eszköztelennek, tehetetlennek érezzük magunkat. Igen, a büntetés (a pofonról nem is beszélve) nem jó, mind egyetértünk, hogy a pozitív nevelés lenne üdvös. De mi van, ha az a gyerek a határait feszegeti. Ne adj isten nagyon? Nos erre már keveseknek van válasza, főleg nem kézzelfogható, gyakorlatias, a közhelyek puffogtatásán túlmutató. A viselkedés terápiai elvei az egyik lehetséges válasz.

Ezzel a témával régóta szemezek, de mivel a konkrét tárgybéli jutalmazás és time-out részével szemben nekem vannak fenntartásaim halogatom. A jó hír, hogy ez az elem el is hagyható, a rendszer úgy is egy kerek egész. A szuper összefoglaló Tetézi Éva keze nyomát dicséri. 

Ez a módszer olyan helyzetekben segítség, amikor a magyarázat - hogy mit miért csinálunk, vagy nem csinálunk - önmagában nem elég. A legtöbb szülő ezt naponta alkalmazza úgy, hogy nem is tud róla. Ennek során a gyereket megbünteti, ha nem fogad szót. A gyerekeknek jó, ha tudják, hol a határ, így energiáikat olyan tevékenységek felé terelhetik, melyek konstruktívak, és a szülők számára is elfogadhatóak.

1. lépés: azonosítani azt a magatartáselemet, amin változtatni akarunk, mi az, ami vele kapcsolatban aggasztó vagy bosszantó (pl. hogy állandóan harcol a testvérével)

2. lépés: a magatartás jellegének megállapítása:

a. jó, amit meg akarunk őrizni

b. nemkívánatos, amitől szeretnénk megszabadulni

Ideális esetben olyan alternatív viselkedést taníthatunk a gyereknek, melyet a nemkívánatos helyett alkalmazhat.

3. lépés: az előzmények és a következmények vizsgálata:

- előzmény: az inger, ami a nemkívánatos magatartást kiváltja

- következmény: ami az adott magatartásmintát befolyásolja, azaz a konkrét magatartásmintát fenntartja

Pl. minden egyes alkalommal, amikor megüti a testvérét, a szüleitől extra érdeklődést kap még akkor is, ha ez kiabálást jelent, így a figyelemigénynek a teljesülése tartja fenn és erősíti meg a magatartást, élvezi a törődést még azon az áron is, hogy negatív irányú az a figyelem, amihez hozzájut

4. lépés: a kívánatos magatartás előidézése, megerősítése:

- követendő példa mutatásával – egyesek hajlamosabbak erre, mások kevésbé: pl. apás gyereket az apja hívja, hogy amíg ő dolgozik az asztalnál, addig írja ő is a leckéjét, vagy olyan gyerek társaságát szorgalmazzuk, akik jó példával szolgálnak

- környezeti tényezők megváltoztatása: pl. ruha előkészítése, meleg a szobában, stb.

- résen lenni, és amint bekövetkezik a helyes magatartás, rögtön észrevenni, és abban a pillanatban elismerni, jutalmazni!

5. lépés: a jó magatartás jutalmazása, ösztönzése: legegyszerűbb és elengedhetetlen (náluk sokkal erősebben hat, mint általában, vagy ahogy azt a szülő gondolná) a dicséret: „Jól van!” „Gyorsan öltöztél!” – figyelve, hogy a minősítés a magatartásra vonatkozzon, és ne a gyereket minősítsük vele! De az is igaz, hogy önmagukban a dicséretek nem elégségesek (minél idősebb), ezért meg kell toldanunk valamilyen kézzel fogható jutalommal is: pl. kép a kedvenc sztárjáról, mosolygós matrica, édesség, játék vagy egy közös program, olyan jutalmazó rendszer akár, ahol kis képek gyűjtésével egyre nagyobbhoz lehet jutni.

Fontos, hogy a jutalom legyen mindig elérhető (pl. kártya, matrica).

A legideálisabb, ha mindennek ára van, vagyis ha nemkívánatosan viselkedik, a jutalom visszavehető.

Beválik, ha az elnyerhető jutalmat (pont, napocska) már előre megkapja pl. reggel, a heti jelképet a hét elején, amit ha rosszul viselkedik, vissza kell adnia zálogba. (Azért jó ez nekik, mert az ADHD-sok nehezen tudnak olyan elismerésekért küzdeni, melyet a távoli jövőben kapnak csak meg.)

Ha szükséges, készen kell állni a program módosítására (túl sokat kell várakozni, vagy rengeteg az ösztönzés).

Hibák: ha a jutalom túl nagy, vagy túl drága, az aprókat könnyen megszerezhetővé kell tenni, hogy nehogy elmenjen a kedve.

Addig kell fenntartani a rendszert, amíg a gyereket motiválja, ill. amíg a kívánatos magatartás be nem épül a viselkedésbe. A dicsérettel ezután se hagyjunk fel!

6. Vegyük elejét a nemkívánatos magatartásnak!

Sok szülő nem tud megküzdeni ezekkel, észrevétlenül honorálja, vagy hatástalan módszereket használ. Pl. szid, vitatkozik, ezzel pont eléri a célját a gyerek, aki mindig többet akar belőle. A legsúlyosabb, a testi fenyítés sem működik, mert azt már nem lehet fokozni. A gyereknek is kellemetlen, de a szülőnek is kínos (bűnösnek érzi magát, és ezt érzi a gyerek is), akár azt követően a bűnbánó szülő többnyire megpróbál a gyerek kedvében járni, így csak pillanatnyi az eredmény és visszatérő viselkedészavart nem oldja meg. Arról nem is beszélve, hogy a testi fenyítés pont azt erősíti meg a gyermekben, hogy az agresszió megengedett, és arra vezeti rá a gyereket, hogy a rosszalkodást elrejtse, ne pedig megszüntesse. Az önértékelésének roncsolásáról, élethosszig tartó építgetéséről már nem is beszélek! E helyett javaslom a dühkezelési technikák megtanítását és használatát. A felnőttnek is (a szerk.)

7. Teendő: mivel a hagyományos nevelési módszerek csődöt mondanak, azt kell megtanulni, hogy gyakran az a legjobb, ha nem tesznek semmit. Ha elfojtjuk a természetes reakciót, nyugodtak maradunk, megtagadjuk a szemkontaktust és az elismerést (ami a figyelem még akkor is, ha kiabálás vagy verés a vége), elhárítunk mindenféle beszélgetést, vitát, a legtöbb viselkedési anomália megszűnik, de legalábbis csökken. Természetesen, ha túlságosan veszélyes vagy ártalmas, az kivétel. Amikor viszont észrevesszük, hogy a kérdéses viselkedéssel felhagyott, hívjuk, hogy csatlakozzon hozzánk, lehet vele beszélgetni. Fontos, hogy utólag se látszódjon a bosszúság.

8. Az ártalmas és veszélyes viselkedés: ezek mellett nem lehet elmenni. Ha a szülő attól tart, hogy elveszíti a fejét és megpofozza, a gyereket olyan helyre kell vinni, ahol nem kapja meg a szülő figyelmét = time-out, vagy time-in - amikor a szülő ott marad vele, amíg megnyugszik, azaz a kiemelés, hogy egy időre egyedül megnyugodjon (pl. a gyerekszobában, de a különösen agresszívnál ez nem válik be, akkor másik helyiség legyen). Nyugodt hangnemben kell közölni, hogy addig ott marad, amíg nem nyugszik meg, és nem hajlandó az együttműködésre. Nem a megfélemlítés és megalázás a cél, hanem, hogy ne kapjon több figyelmet. Addig ott hagyni, amíg a felek teljesen lecsillapodnak, a gyerek elcsendesedett (a helyzet határozza meg, hogy a szülő ott lehet-e vele). Ezután ne érezzük, hogy bocsánatot kellene kérni, legyünk barátságosak és tényszerűek.

Nem csak a jól időzített kiemelés számít, hanem az együtt töltött idő is számít! Amikor csak lehet, és az elvárásoknak megfelelően viselkedik, szenteljünk kitüntetett figyelmet neki, ezzel erősítve a jó magaviseletet (ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan szórakoztassuk)! Ha az együtt töltött idő tartalmas, nem fogja azt érezni, hogy rosszasággal kell kiharcolni a figyelmünket. Az agyonhajszolt, feszült szülő ált. világosan látja, hogy nincs minőségi együtt töltött idő, ezért minden alkalmat ki kell használnia, hogy a gyerek osztatlan elismerést kapjon, és igyekezzenek mindketten kellemesen érezni magukat.

9. Kioltás: amikor megszokja a gyerek, hogy célt ér a nemkívánatos magatartással (pl. éjszaka hívja a szülőt, aki aztán ott is tölti az éjszakát), ennek a „jutalomnak” a megvonását jelenti.

Módjai: váratlan, fokozatos (utóbbi: pl. egyre hosszabb és hosszabb időre hagyjuk, amíg nem reagálunk, ill. amikor mégis, az már legyen minimális).

Várhatóan kezdetben rosszabb lesz a helyzet, de néhány nap/hét alatt enyhül, és kitartással megszűnik, vagy csökken. Rövid időn belül még visszatérhet a gyerek, hogy az új szabályok érvényesek-e még, de ha következetesek maraduk, az adott viselkedésforma végleg eltűnik.

A „kioltó programra” mindkét szülőnek fel kell készülnie, mert embertpróbáló időszak, és a rosszabbodás állapotában feltétlenül támogatniuk kell egymást.

10. További szempontok:

- számolnunk kell azzal, hogy az ADHD-s gyerek alig tud uralkodni a viselkedésén (az agyi működések éretlensége miatt), így mérlegelnünk kell, hogy képes-e a változásra (akár orvossal egyeztetendő)

- szükségük van sikerélményre, pozitív megerősítésre az élet más területén is: hobbi stb (a szerk).

- fontos a következetesség: a gyerek képességeihez igazodva állítsuk fel a szabályokat, amikhez azután ragaszkodjunk (legalábbis a lehető legnagyobb mértékben törekedjünk rá)

- ne keseredjünk el, ha mások más szabályokat írnak elő, mert az ADHD-s gyerekek képesek elfogadni, hogy más-más emberek különböző szabályok szerint élnek, csak az zavarja össze őket, ha ugyanaz az ember következetlen

- állandó felülvizsgálat szükséges, hogy nem lenne-e elegendő néhány gyakorlati változtatás a gyerek magatartásának kézbentartásához (hiszen pl. a gyenge impulzus-kontroll miatt teszi mindig azt) lehet, hogy távolabbról szemlélve az eseményeket egy apróbb változtatással, praktikus megoldással (pl. elzárni az édességet a telhetetlen gyerek elől) elkerülhető az adott kérdésben felmerülő vita/magatartás

- el kell döntenünk, melyik nem kívánatos magatartással akarunk elsőként megbirkózni, mert általános igazság, hogy egyszerre csak egyet lehet megoldani, és érdemes elsőre egy egyszerűbbel, mert a siker bátorítást adhat; jó hír viszont, hogy gyakran ha sikerül egytől megszabadulni, a kapcsolódás miatt mellette egy másik is eltűnik

- nem lehet figyelmen kívül hagyni a saját stresszünket sem (ha a szülő is feszült, vagy holtponton van): mivel kifejezetten nagy nyomást jelent a családban, hogy az ADHD-s gyerek nem tartja be a szabályokat, óriási feszültségeket generál, nem ritkán a szülőket (testvéreket) is egymás ellen hangolja, ezért mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget, hogy beszélhessen az érzelmeiről, időt kell kapnunk a kikapcsolódásra, feltöltődésre, mert az már nagy baj, ha a lazító séta, zenehallgatás közben is a gyereken és problémákon jár az eszünk

- mivel a sokféle nemkívánatos magatartásnak oka az alacsony önértékelés, és gyakran előfordul, hogy otthon azért olyan lehetetlenek, mert az iskolában nagyon sok negatív hatás érő őket az iskolatársaik és tanítóik részéről, fontos, hogy a fent ismertetett önbecsülést segítő építő technikákat is alkalmazzuk

- néhány gyerek viselkedése akkor romlik látványosan, ha elfárad (többnyire a nap végén); serdülőkorban pedig a legtöbb gyerek viselkedése negatív irányba változik, igaz ilyenkor az agy is fejlődésnek indul , de néhányuk esetében nem ilyen egyszerű, és az agyra ható nemi hormonok miatt a magatartás rosszabbodása a leglátványosabb hozadék, ez pedig megelőzheti a pubertásra jellemző fizikai változásokat – el kell fogadni és tudatosítani. A legtöbb gyerek esetén ahogy lecseng a serdülőkor kezdeti fázisa, elmúlik a nehéz időszak.

- a fenti viselkedés-módosító terv bonyolult is lehet sok szülőnek, ill. a kudarcot is vallhatnak, ekkor ne hezitáljunk, keressünk fel egy szakembert, kérjük pszichológus segítségét, és később is érdemes tanácsot kérni a felmerülő gondok kezelésére

Forrás: Dr. Mark Selikowitz: ADHD a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetegyüttes (jegyzet)

Lájkolj minke