2019. feb 18.

10 kérdés a nevelésről. Kakuk Sarolta gyógypedagógus válaszol

írta: Zűrzavaros Család
10 kérdés a nevelésről. Kakuk Sarolta gyógypedagógus válaszol

Sok SNI (és nem SNI) szülő szembesül a ténnyel, hogy a hagyományos nevelési elvek nem működnek. Azon túl, hogy az én személyiségemmel sem egyezik, számunkra nem is volt hatásos a büntetés-jutalmazás alapú módszer. Nem a kitartás volt a gond, egyszerűen nem érdekelték a gyereket a büntetések/jutalmazások. Én személy szerint dr Greene (Explosive Child) elméletével értek egyet: ha eljut arra szintre, és meg tudja tenni viselkedik. De nyilván hiába van a megértés, és az ismeret, van amit nem szabad. Kereteket szabunk és tudja mi a jó, mi nem, megakadályozzuk a rossz viselkedést, de ennél többre mi nem jutottunk. És úgy látom ezzel sokan vagyunk így szülők. Legalább ennyien, ahol a két szülő nem ért egyet a nevelési elveket illetően. Hogy látja ezt a problémahalmazt egy gyógypedagógus?

Kakuk Sarolta gyógypedagógust, mozgásterapeutát kérdeztem nehezen kezelhető gyerekek neveléséről, a "hagyományos" módszerekről, eltérő szülői elvekről. 10 kérdés, 10 válasz:

 

1.  A nehezen fegyelmezhető, impulzív stb gyerekek esetében beszélhetünk-e hagyományos nevelésről?

A ,,hagyományos” vajon mit jelent?-először ezt érdemes ezt tisztázni. Hagyományos az, ahogy minket neveltek… engem, téged, a férjemet, az orvosunkat, a barátnőnket? Tiltásokkal, fegyelmezéssel, testi fenyítéssel, meggyőzéssel, büntetéssel ? Hosszasan lehetne elmélkedni azokról a technikákról, módszerekről, amelyeket használtak anno szüleink. Van egy benyomásunk erről a hagyományos módszerről, de ha elkezdünk mondjuk a párunkkal konkrét helyzetekről beszélgetni a saját gyermekünk nevelése kapcsán, gyorsan kiderül, hogy valójában nincs egy egységes, megfogható hagyomány, mert nagyban az határozza meg a hagyományt, amiben mi magunk felnőttünk és tapasztalatot szereztünk gyerekként. Ez pedig nagyon sokféle…ahány család, annyiféle. Amikor egy-egy konfliktusos helyzet adódik, akkor ki is jönnek a különbségek. Ezek pedig a mi saját múltunkból, érzéseinkből, emlékeinkből fakadnak. Sok felnőttnél ezek fájdalmas érzések is, amelyekkel nem is mindig néznek szembe. Azt hiszem, hogy amikor gyereket nevelünk gyakran  a bennünk élő gyerek megalázottsága, szégyene és a világot boldogan felfedező hedonista gyerek vágyai küzdenek egymással.

 bunti.jpg

  1. Mi a véleményed a büntetés, vagy a jutalmazás (jutalmazási tábla stb) hatékonyságáról?

Személyes véleményem van, nem szakmai. Én magam ritkán alkalmaztam, egyszerűen nem volt rá szükségem. Szabályokat állítottam fel, tiltottam, vagy akadályoztam a gyerekeimet, ha úgy gondoltam, hogy erre szükség van. Felügyeltem, és igyekeztem betartatni a (lehetőleg nem túl sok) szabályt. Volt amikor nehéz volt nekik, temperamentumuk függvénye volt, hogy ilyenkor mi történt. Általában a gyerekek nem akarnak rosszak lenni, rosszalkodni, a büntetés és jutalmazás számomra egy hatalomgyakorló szerep és messze áll a gyerekkel kapcsolatban levő szerető szülőtől. Összességében azt gondolom, hogy nem kikerülhető módszer, de jól át kell gondolni, hogy akarunk-e folyamatosan rendőrként viselkedni. Ha túl sok a büntetés, az szerintem a kapcsolatot nagyon megterheli.

A jutalmazási tábla működhet a nehezen kezelhető gyerekeknél, ha körülhatárolt, következetes igazodik a gyerek életkorához, értelméhez, értelmi színvonalához. 

  1. Nálunk pl sokszor gond a verekedés, dobálás. Sokszor (de nem mindig!) az alapja a testvérféltékenység – ezt több külön töltött idővel tudjuk orvosolni, vagy a szenzoros ingerkeresés – ezt tornával. Fizikailag akadályozzuk meg a verekedést, de még így is van amit nem tudunk megakadályozni, megelőzni. Tudja, hogy nem szabad. Az ilyen esetekre van valamilyen módszered?

Tapasztalataim szerint 2 gyerek esetében erős a rivalizálás, pláne, ha egyneműek. A testvérek közt ki szokott alakulni egy hierarchia, ha mindkét gyerekkel jó a kapcsolatunk, akkor a látszólag elnyomott fél is ki tudja vívni a maga szerepét a diádban. A dobálás, kiabálás, vagy verés ugyanakkor szerintem nem mindig arról szól, hogy a két gyerek közt konfliktus van, hanem arról, hogy az egyik, vagy mindkettő tele van feszkóval és otthon elengedik magukat. Nekem csak a szeparáció vált be módszerként, ,,menj be a szobádba, nem verheted a testvéredet”. Szabad dühösnek lenni, ez alapvető volt. De verni nem lehetett. Mivel vegyespáros a két nagy gyerekem, így nekem szerencsém volt, de el tudom képzelni, hogy két kemény gyerek nagy amplitudokkal egymásnak feszül, akkor ott  a szeparáció nem fog működni, hanem pl. kihajtom az udvarra hogy fusson 5 percet.

  1. Mit gondolsz a káromkodásról?

Legkedvesebb rokonaim közt van egy, aki kisfiúként úgy káromkodott, hogy egy bűnöző is megirigyelhette volna, pedig otthon nem ezt tanulta (szülei értelmiségi emberek voltak nagy, szerető családban élt). Felnőttként egyedi, kreatív, boldog ember, szeretetben élő családdal. Szóval az a véleményem, hogy nem számít. Az számít, hogy a gyerek hogy van, nem az, hogy hogy beszél. Persze azért ,,úriember ilyet nem mond”  ,,vigyázunk, mit mondunk”  stb.–ezek azért el kell, hogy hangozzanak.

  1. Ha több nem kívánatos viselkedés fordul elő egyszerre bánjunk el vele, vagy mindig a legfontosabbat irtsuk?

Súlyozzunk. Segíteni kell a gyereknek, mert ha mi sem szelektálunk, ő végképp nem fog tudni…zűrzavaros!

  1. Mennyire működik, hogy otthon mást szabad, mintha van nálunk valaki, vagy mi megyünk valakihez?

Ha az otthoni szabályok következetesek, akkor nem probléma, ha otthonon kívül kicsit mások a szabályok. Ezekről szerintem lehet életkori szinten beszélni, pl. ,,Zsuzsiék idegesek, ha az ágyon ugráltok, ezt csak itthon lehet, ott találjatok ki mást,pl. trambulinozzatok helyette,  hogy máskor is örüljenek nekünk.”  A másik eset, ha hozzánk jönnek: Az, hogy a vendégekhez alkalmazkodunk némiképp érthető, de azért szerintem a vendég-etikettben  az is benne van, hogy aki jön, az a mi szokásainkat tudja és tiszteli. Ha úgy érzitek, hogy a vendégek nagyon felkavarják a megszokott és nehezen kialakított otthoni egyensúlyt, akkor inkább más módon töltsetek el együtt időt. Erre általánosan azért nehéz válaszolni, mert több jó megoldás is lehet, a lényeg mindig azon van, hogy mi éri meg nekem? A felborult nyugalmat és az utána következő  kezelhetetlen időszakot át tudom vészelni, mert a látogatók jelenléte olyan fontos, hogy inkább bevállalom a következményeket?

  1. Mit gondolsz a családilag meghozott szabályrendszerről? Hatékony? Hogyan tartassuk be?

Szerintem hatékony, ha a szülők egyetértenek, megbeszélték és következetesek. Hatékony, ha igazodik a gyerek mentális adottságaihoz. A szabályokat meghozni és a következményeket is a gyerekkel meg kell beszélni. A szabályt alapvetően mi, felnőttek hozzuk. Ha nagyon bele akar szólni, meghallgathatjuk, de azért éreznie kell, hogy ebben mi döntünk. A szabálybetartást észlelni és vizuálisan jelölni kell. Fontos, hogy legyen cél, pozitív megerősítés, valami gyűjtése. A tapasztalat az, hogy a pozitívumok megerősítése működőképes. A dicséret meg konkrét legyen.

  1. Mit gondolsz arról a gyakori jelenségről, hogy a gyerkőc a suliban/oviban kisangyal és az ott felgyűlt feszültséget otthon vezeti le. Otthon „neveletlen.”

Jó a kapcsolat, biztonságban érzi magát otthon! 

 

  1. Gyakori probléma, hogy a szülők más nevelési elveket vallanak: az egyik az otthonról hozott csapj a fenekére/tedd büntisarokba/ne kapjon csokit híve, a másik agyon-olvasott szülő a pozitív nevelési elveket próbálja követni. Hol van itt a középút? 

A szülőknek időt és energiát kell beletenni abba, ha másképp képzelik el a nevelést. Beszélni, beszélgetni…és újra!  Az alapvető napirend legyen korrekt és egyértelmű a gyereknek: Ki mesél? Mikor kell lefeküdni? Verhetem-e a testvéremet? Hol és mikor ehetek? Mit ihatok? Szabad-e nassolni? Mi a feladatom, munkám a családi munkamegosztásban? stb. Az, hogy milyenek vagyunk, beszélgetéssel nem kezelhető. Én rágódom, a párom meg azonnal reagál. Az én kezem elindul(na, de visszafogom, mert tudom, hogy szar dolog ütni), a párom meg teketória nélkül odacsap….ezeket mindenki belül küzdi végig a párom helyett nem dönthetek. Igen el fogja követni a hibákat..nem könnyű, hogy már nemcsak a gyerekkel és önmagammal küzdök, hanem vele is. (Elmondhatom neki, hogy nem jó minta a verés, mert a gyerek azt hiszi az a mintája, hogy ha dühös, akkor verni fog…és akkor most mi van? A tesóm nem verhetem, de apa verhet? Akkor a verés legális dolog, és mindegy ki mit mond, annak van igaza aki erősebb!)

 

  1. Van-e valamilyen módszered, jó tanácsod a szülőknek?

Az én gyerekeim már majdnem felnőttek. 3 nagyon különböző gyerek, sok-sok (mindenféle) élménnyel. Amit biztosan tapasztaltam, az az, hogy az idő, amit velük vagyunk -megéri. Kisebb korban le kellett lassulni. Ez azt jelenti, hogy boldogságnak időt kell adni. Ha nincs idő, a gyerek megérzi. Egy időszipolyozó lény a kisgyerek, aki viszont megtanított arra, hogy hogyan legyek én magam is jól. Soha senki az életben nem lesz annyira kiszolgáltatva neked, mint a kisgyereked és ez olyan erőt ad, hogy menj az önismeret útján és tanulj meg jól élni, ami páratlan ajándék az élettől. Ezek a kezdeti időkben nagyon összefonódnak. Kamaszként a szoros köteléket szét akarja szaggatni és akkor nagy hiányok, kétségek közt van a szülő, hogy addig sem tudta megnevelni és most már végleg kicsúszott a gyerek? Na nekik üzenem, hogy nem! A kamaszaimnál a beszélgetés volt a kulcs. Csak az a nehéz, hogy sosem tudod mikor lesz olyan hangulatban, hogy jön beszélgetni. Az egyik jön, a másikra rá kell nézni…a harmadik rád vágja az ajtót egyszer de máskor meg a nyakadba omlik a szeretetrohamában.

 

>>OlvasolAkkor kérlek lájkolj minket a Facebookon is, ugyanis szeretnék szakértőket meghívni és ehhez kellenek a számok.

 A cikkeket szerzői jog védi. Ha hivatkozol az első bejegyzést használd és utána linkelj át, vagy keress meg és kérdezz rá! 

Szólj hozzá

interjú hasznos anya apa nevelés