Csak az utóbbi években kezdtünk el arról beszélgetni, hogy a kisgyermek érkezése igenis megrendíti a házasságokat: új szerepek, új életstílus.  A nagyszerű Palya Bea beszélt először nyíltan arról, hogy még az erős házasságok is válás-közeli állapotba kerülhetnek ebben a helyzetben, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet ebből pozitívan kijönni és jól működő házasságban élni.

Különösen igaz ez az SNI gyermeket nevelő családokra. Egyes amerikai statisztikák szerint a válások aránya 65-80%. Megrendítő számok, de csak számok: egy jelenségre hívják fel a figyelmet.

Persze, persze a fáradtság, meg nincs idő... de az az igazság, hogy a sokezer SNI anya facebook vitáiból (éppen ezért a cikk elsősorban az anyák, vagy inkább az elsődleges gondozók, szempontjait sorolja fel, óriási rajongója vagyok az apáknak!) mégis másra gyanakszom. Szerencsére mind javítható:

A leggyakoribb panasz a társra (gyakran az apára) a gyereknevelési stílus eltérése , a diagnózissal kapcsolatos fenntartások

Ez szerintem is a legnehezebb rész: hiába odaadó apa (társ) napi 9-10 órát távol van, nem látja a napi küzdelmeket, nem ő vesz részt a fejlesztéseken, nem ő olvas és tanul éjszakába nyúlóan. Rosszabb esetben végighallgatja a képzetlen szakértők/ismerősök tanácsait („csak nagyobb fegyelemre van szükség”) és onnan már nagyon nehéz a netről leszedett infóval meggyőzni. Épp a távolság az oka annak is, hogy az ő gyásza, a diagnózis feldolgozása tovább tart, nem ismeri ki magát olyan gyorsan és olyan mélységben, mint a nap 24 (vagy 16) órájában helyt álló anya. Sokszor ha megkapja a számára szükséges időt és szép lassan bevonódik, kiismeri magát a helyzetben/rendszerben, közelednek az álláspontok és a nevelésbéli különbözőségek már nem áthidalhatatlanok. Lehet, hogy érdemes ezt az akár egy évet is kivárni.

Az anya menedzsel, úgy érzi egyedül van hagyva

A gyerek terápiáit, fejlesztési tervét menedzselni, főleg az elején, amíg be nem állnak a dolgok, egész embert kíván és iszonyú nagy a felelősség, főleg Magyarországon, ahol sajnos kevesen kapják meg a megfelelő segítséget, sokszor magunk alakítjuk ki a fejlesztési tervet, állítjuk fel a diagnózist. Ez a teher gyakran egyedül az anya vállát nyomja, az apa félig valóban, félig talán menekülésként is a munkáját és a család anyagi hátterét intézi. Ezért sok anya, gyakran csak átmenetileg!, de egyedül érzi magát. Ezért fontos minél több mindenbe bevonni az apát is: néha menjen ő a fejlesztésre, beszéljen az orvossal, vegyen részt az iskolaválasztásban, menjen el a szülőire.

Nincs idő/hely

Ezzel sajnos nehéz mit kezdeni, de tény, hogy az SNI családok sokszor maradnak magukra, van, hogy nincs családi segítség, nehéz bébiszittert találni/fizetni. Esetenként civil szervezetek segítenek, de így is, sokszor házon belül kell megoldani a párkapcsolatot.

És hát gyakori, hogy nincs hely sem: sok szülő választja, akár évekre is, az együttalvást, abban bízva, hogy így némi alváshoz jut .

Túl nagy a nyomás, a stressz

Sni gyereket nevelni rengeteg olyan aggodalommal, stresszel jár, ami más szülők számára teljesen érthetetlen: lesznek-e barátai, fogják-e csúfolni, önellátó lesz-e, az egészségügyi gondokról nem is beszélve: ez folyamatos stresszben tartja a szülőket, ami szintén nem kedvez a romantikus érzéseknek.

Nem állítom, hogy könnyű. A tapasztalatok azt mutatják, hogy mégis vannak olyan módszerek/trükkök, amik működő házasságot eredményeznek. Ne értsetek félre nincsen itt mindig fanfar, de a Kormos Anett féle házassági szintet megütjük, a szemüveget rendszeresen felvesszük. És akkor a trükkök (amit nekünk sem mindig sikerül betartani, de törekszem rá, és azt hiszem ennél többet nem is lehet ;) ):

Napi szintű apróságok, kis rutinok

Én kikövetelem magamnak a reggeli ölelésadagomat, csókkal búcsúzunk. A férjem naponta felhív ebédidőben és értelmes beszélgetést folytatunk. Értsd nem a gyerekről!

Mikor hazajön vacsora alatt, vagy mellett valahogy megbeszéljük a napját, munkahelyi gondjait, a mi történt a nagyvilágbant.

Tartalom

Nagyon fontos SNI gyerek esetében, hogy a beszélgetések ne mindig a gyerekről, a terápiákról, az orvosi időpontokról, a számlabefizetésekről szóljanak. Az ilyesmit emailben beszéljük meg jórészt. Legyen valamilyen közös hobbi, vagy cél, amiről lehet álmodozni, közös időtöltés (sorozatnézés, puzzlezés, akármi) ami csak a miénk és gyerekmentes.

Heti randi – hygge, ha így jobban tetszik

Minden héten igyekszünk beiktatni egy randiestét. Mivel nincs aki vigyázzon a gyerekekre, ezt otthon intézzük fektetés után. Ezzel együtt megadjuk a módját: normális ruha, bor, gyertya, esetenként főzök rendes felnőtt vacsorát.

Adjunk saját teret a másiknak!

Nem csak az anyának, de az apának is szüksége van saját munkán és családon kívüli időre: tedd lehetővé te is, hogy elmehessen sörözni, sportolni, a barátaival...

És persze ez visszafelé is elvárható, az apa vállalja be a gyerekeket időnként, ha másként nem, akkor hétvége délelőtt játszótéridőben.

Az aduász: home office, szabi

A kánaán akkor jön el, ha az összes gyerek valamilyen intézménybe jár és épp senki sem beteg. Erre azonnal le kell csapni és ha van lehetőség apa dolgozzon otthonról és szépen el tudtok menni együtt ebédelni, egy kávéra. Ha erre nincs lehetőség - de amúgy is - apa vegyen ki néha szabit, és amíg a gyerekek oviban/suliban vannak legyetek kettesben. Ekkor kötelező azzal foglalkozni ami a legjobban hiányzik: mozi, kiállítás? hajrá! Wellness? irány a fürdő! Nekünk az utazás hiányzik a legjobban, így mi egész nap Budapest belvárosában mászkálunk, vagy Szentendrén stb. És hidd el olyan mint régen!

 Ahhoz hogy ezekre legyen energiánk odafigyelni első körben magunkat kell jól tartani: kell egy én-törődő program!

lájkolj minket a Facebookon!