Gyakran szülőként a meltdown/dühroham tűnik (rögtön az alvás után) a legnagyobb kihívásnak. Nehéz megérteni, nehéz elhinni, hiszen a környezet, beleértve a szakembereket is hajlamos ezt hisztiként értékelni.

Pedig itt szó sincs hisztiről, a meltdown (összeomlás, dühroham) az ingerekre különösen érzékeny szenzoros gyerekek válasza a túl sok zajra, hangra, emberre, fényre stb. A túl sok inger hatására a gyermek lezár, elmenekül a szituációból  és bekapcsol az agya úgynevezett amigdala része, stressz választ ad (fight flight freez or fawn). Ahogy a neve is mutatja a gyerek valamilyen módon menekül a számára félelmetes/fájdalmas szituációból: sír, kiabál, megszökik, elbújik, lezár, esetleg verekszik, lökdösődik. Erről nem tehet, teljesen ösztönös a reakció. Mivel a meltdown (összeomlás) alatt nem tud logikusan gondolkodni. Felnőttként átélve meltdownt elmondhatom, hogy olyan érzés mint a pánikroham: szorongani kezdek, izzad a tenyerem, sápadok, elgyengül a kezem-lábam és egyszer csak érzem, hogy kész, nem bírom tovább, menekülnöm kell a szituációból, gyakorlatilag bármi áron. Én a hangokra vagyok érzékeny, és a multiplex mozik bevezetésével lett különösen fájdalmas a mozilátogatás: minden alkalommal ott kellett hagynom a filmet. Idővel persze megtanuljuk értelmezni a korai jeleket (szorongás, izzadás, gyorsuló pulzus) és főleg elkerülni a nehéz szituációkat: pl nem járunk moziba.

Akkor most hiszti vagy meltdown/dühroham?

Mit tehetek megelőzésként?

Mit tehetek, ha már benne vagyunk?

És utána mi a teendő?

Az oldal elköltözött, a válaszokat, a cikk további részét itt találod: https://www.mokaeszen.hu/amit-a-meltdownrol-tudni-erdemes