A statisztikák és kutatások szerint nehezen:  

• egy majd 800 fős mintán végzett kutatás szerint az autizmussal élő 16 év alatti gyerekek 14% -a gondolt már öngyilkosságra, míg neurotipikus társaiknak csupán 0,5%-a. *
• Az ADHD-s gyerekek 40%-a küzdött már depresszióval.
• Az ADHD-s és SPD-s gyerekek 45-84%-a van veszélyben, hogy kialakít oppozíciós zavart (ODD-t, amely a szorongás egy formája) és 3-35 százalékuk valamilyen más típusú szorongással küzd.

Én személy szerint úgy látom, hogy a szenzoros gyerekek kb 70-80%-a élt meg valamilyen szorongásos periódust az élete során. Szentül hiszem, hogy a mi problémáink jórésze valójában a szorongásból és nem az SPD-ből fakad. A legújabb kutatások ezt alá is támasztják, hiszen tudjuk, hogy az autistáknál az evési gondok jórésze és a szemkontaktus hiánya is szorongásból fakad!*

Ijesztő adatok. Szerencsére a gyerekek nem csak számok és statisztikák. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy ezek a gyerekek ugyan olyan boldogok lehetnek, mint társaik. A saját tapasztalatinkból kiindúlva ez a 10 dolog segített elérni, hogy a gyerekek elégedettek legyenek:

1. Megértés: elfogadjuk az egyéni igényeit és nem ítéljük el a konvencióktól eltérő viselkedésért. Ehhez fontos a diagnózis felállítása és bizony az olvasás, sok olvasás. Nem hagyjuk magunkat befolyásolni a környezet által.
2. Kitapasztaljuk és kiszolgáljuk az igényeit: Ez nekünk egy évbe telt, hogy mindent megértsünk, de mostanra jól megy: tudjuk, hogy mit kell elkerülni, megvan a napi rutin. 
3. Látom a gyerekemben azt a csodálatos embert, aki. Még ha szófogadatlan, hangos és esetenként verekszik is. Mert tudom mi van a viselkedés hátterében és dolgozom rajta. Tudom, hogy a gyerek több mint a diagnózisa és látom azt az okos, érdeklődő, kedves lényt aki ő valójában (elismerem, lökdösődés közben ez nehéz, de ez az átlagos gyerekkel is így van néha). És akkor ő is így fogja látni magát.
4. El kell fogadni, hogy a legnagyobb örömet szerző tevékenységek sokszor ijesztőek, vagy a hagyományos társadalmi szemlélet szerint elfogadhatatlanok. Mégis engedni kell őket. Én két ingerkereső gyereket nevelek és a legnagyobb öröm az ágyról/bordásfalról való leugrálás szivacsra, már másfél évesen. És lehetőleg egyszerre, néha egymásra. Utána persze birkózni. Mindezt rém intenzíven. Sokszor oda sem bírok nézni, mégis hagyom. Vagy a lakásban rohangálni, trappolni (ahogy az alattunk lakó mondja és kéri, hogy neveljem meg a gyereket). De ez nekik boldogság. Inkább szigetelek.
5. Kiállunk a gyerek mellett: ha olyat is tesz, ami mások szemében neveletlenség, kínos, de neki fontos (lsd felmászik a kanapéra – otthon, másutt nem szabad), vagy a szorongás miatt rajtunk lóg folyamatosan, akkor igenis hagyom és helyükön kezelem a beszólásokat és megvédem a gyereket, főleg, hogy hallja.
6. Olyan környezetet (ovit, iskolát) keresünk, amely az igényeinek megfelel és ahol megértik: Esetünkben max 12 fő, szintén beszédfogyatékos gyerekek. Másfél év volt idetalálni.
7. Ovin/sulin kívül is aktívan segítünk barátokat szerezni, megtartani (ez főleg addig volt kiemelten fontos, amíg integráló oviba járt). Programokat szervezünk (ami számunkra biztos környezet – pl kirándulás), igyekszünk nyitott házat vinni. A játszótéren én beszélgettem a gyerekekkel, mint egy szinkrontolmács, közösen játszottunk, én is beszálltam.
8. Keresünk egy olyan hobbit/sportot, amiben sikerélménye van és a saját örömére végzi. Ebben támogatjuk
9. Persze tudom, hogy a többség nagy álma a Disney world, a nagy szülinapi és farsangi bulik, az ottalvás és társai, de el kell fogadni, hogy a mi gyerekünk inkább szenvedne mint élvezné, így mi inkább kirándulunk. Barátokat oda is lehet hívni.
10. Nem járunk bevásárolni, étterembe stb. a gyerekkel, kerüljük családilag is a megterhelő helyzeteket. Oda menjünk a gyerek nélkül.

* a kutatások jórésze autizmussal élő gyerekekről szól, ez a leginkább kutatott terület