2018. dec 27.

2018 legolvasottabb cikkei

írta: Zűrzavaros Család
2018 legolvasottabb cikkei

A 2018-as volt az első teljes év a blog életében, így először állíthatjuk össze a top10-es bejegyzéslistánkat is. Sűrű év volt, sok témával. A 2017-es játszótéri anyukás cikk még mindig vezeti a listát, de már 2018as kihívókra talált:

top10.jpg

1. 15 szenzomotoros fejlesztőjáték otthon, ingyen

Amikor már évek óta jársz Dszitre, Ayresre, TSMTre a gyerekkel – vagy már a másodikkal – valahogy elkezded más szemmel nézni a környezetedet. Felfedezed, hogy mi minden fejleszt és hát igen, több mindent is megengedsz. A kanapédat tudatosan olcsóbbra cseréled. Ami ronda is. De lehet rajta ugrálni.

2. Erről beszéltél mér a gyerekeddel ovi/sulikezdés előtt? 

Kezdődik az ovi, az iskola és az én szívem összeszorul. és most már nem is enged. Mert a nyáron mosolygós, csacsogó, a lehetőségekhez képest haverkodó gyermekem ismét szorong, ideges, agresszív. Fél. Fél, hogy megint bántják, hogy elküldik, hogy nem játszanak vele, hogy folyton elutasítják. Mert ezeket már mind megélte a játszótéren, a korábbi integráló óvodában.

3. Nem beszél a gyerek?

Amikor megkaptuk a szenzomotoros diszfázia (akadályozott beszédfejlődés, beszédértés és beszédkimenet nehézségek) diagnózist egy nagyon kemény másfél év volt mögöttünk. Másfél év, amikor MINDEN szakember azt mondta, hogy várjunk még, hogy van egy ismerőse, akinek a gyereke 4 évesen beszélt, hogy majd a közösségben. A szomorú tény, hogy ezt hallottuk az alapítványi felméréseken, és logopédustól is. És persze ezt is akartuk hallani, azt akartuk hinni, hogy a gyerekünkkel minden rendben van, hogy ez a könnyed, nyugalmas, „ábrándosan nézem, ahogy nő és fejlődik a gyerekem” állapot a miénk maradhat. Éppen ezért jórészt elnyomtam magamban Bea hangját, aki kedvesen és részletesen figyelmeztetett, amikor Bence két éves lett. Szerencsére azért a tudatom mélyén megmaradt a hang és valóban addig mentem, amíg segítséget nem kaptunk.

4. Minden amit a meltdownról/dührohamról tudni érdemes

Kezdő SNI szülőként a meltdown/dühroham tűnik (rögtön az alvás után) a legnagyobb kihívásnak. Nehéz megérteni, nehéz elhinni, hiszen a környezet, beleértve a szakembereket is hajlamos ezt hisztiként értékelni.

Pedig itt szó sincs hisztiről, a meltdown (összeomlás, dühroham) az ingerekre különösen érzékeny szenzoros gyerekek válasza a túl sok zajra, hangra, emberre, fényre stb. A túl sok inger hatására a gyermek lezár, elmenekül a szituációból  és bekapcsol az agya úgynevezett amigdala része, stressz választ ad (fight or flight). Ahogy a neve is mutatja a gyerek valamilyen módon menekül a számára félelmetes/fájdalmas szituációból: sír, kiabál, megszökik, elbújik, lezár, esetleg verekszik, lökdösődik. Erről nem tehet, teljesen ösztönös a reakció. Mivel a meltdown (összeomlás) alatt nem tud logikusan gondolkodni. Felnőttként átélve meltdownt elmondhatom, hogy olyan érzés mint a pánikroham: szorongani kezdek, izzad a tenyerem, sápadok, elgyengül a kezem-lábam és egyszer csak érzem, hogy kész, nem bírom tovább, menekülnöm kell a szituációból, gyakorlatilag bármi áron. Én a hangokra vagyok érzékeny, és a multiplex mozik bevezetésével lett különösen fájdalmas a mozilátogatás: minden alkalommal ott kellett hagynom a filmet. Idővel persze megtanuljuk értelmezni a korai jeleket (szorongás, izzadás, gyorsuló pulzus) és főleg elkerülni a nehéz szituációkat: pl nem járunk moziba.

5. Milyen érzés SNI apának lenni 1?

Az SNI (sajátos nevelési igényű) anyák életénél, csak az SNI apák érzései nagyobb misztérium. Még az SNI anyák számára is. 

Ez a blog a sajátos nevelési igényű családok mindennapjairól szól, de hát én írom, így minden cikk a női, anyai nézőpontból íródott. Habár valószínűleg az esetek többségében ez a szülői nézőpont is, mégis úgy látom, hogy vannak különbségek, más megküzdési stratégiák, más nehézségek, és főleg más feladatok.

6. 10 dolog, amit minden anya eltanulhatna az SNI anyáktól

A napokban volt egy játszótéri beszélgetésem egy nem SNI (sajátos nevelési igényű) gyermeket nevelő anyával és azt vettem észre, hogy ezeken a beszélgetéseken sokszor ugyan azok a mondatok, hiedelmek kerülnek elő. És ezek a hiedelmek nem feltétlen a mi igazságaink. :) Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy az elmúlt évek nagy tétben játszott tapasztalatai más, talán esszenciálisabb igazságokat tanítottak nekünk. Íme a 10 dolog amit - szerintem - minden anya eltanulhatna az SNI anyáktól:

7. Lehet, hogy igazándiból "csak" szorong ez a gyerek?

Mi már évek óta küzdöttünk a szorongással mire elhangzott a klasszikus, minden szorongásos cikkben idézet „nem akarok óvodába menni, fáj a hasam” mondat és kezdődött meg a napi fél-egy órás küzdelem, hogy a már rég készen álló gyereket leimádkozzuk a kocsihoz. Akkorra már tudtam, hogy a hirtelen odacsapások, a kis bogarasságok mögött a szorongás áll.

8. Én nem bírnám a helyedben - Avagy hogyan segíts egy SNI anyának?

Nem tudom hogy csinálod, bárcsak segíthetnék....Ha annyi százasom lenne ahányszor hallattam már ezeket a mind a kettőnk számára lehúzó mondatokat, már vehettem volna.....2 logopédiai órát :) Drága ez a fejlesztés no. Tudom az ember nem nagyon tudja, hogy mit mondjon, vagy hogy hogyan segítsen, meg zavarban is van és szeretne valahogy kievickélni ebből a szituációból. De ezekre a mondatokra az egyedüli adható válasz, a köszi minden rendben, a persze, hogy te is bírnád és a nem, köszi, nem tudsz segíteni.

9. A „rossz gyerek”

Az elmúlt napokban megrendítően sok történetet hallottam teljesen azonos narratívával: van az osztályban, ovis csoportban egy rossz gyerek, lökdösődik. A szülők nem csinálnak semmit, az iskola nem tud, a szülők összefogtak és eltávolították a gyereket, akinek „úgysem való a rendes iskola, kisegítőbe kéne járatni”.

Most a fenti összetett mondat minden részét elemezni fogom. Mint irodalom órán.

10. Szeretem a szenzorosságomat

 Ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor ennek (rögtön a fenekem után ;) ) köszönhetem a férjemet. Neki a „jószívű, hippi” tetszett, aki vagyok. Értsd: szociálisan elég érzékeny és mindent elejt, nekimegy, elhagy. Ezek mind szenzoros „tünetek”, amik láss csodát szeretnivaló tulajdonságokká váltak.

Amikor szenzoros integrációs zavarral diagnosztizálják a gyerekünket az első kérdésünk az, hogy jó, jó most lehet, hogy egy kicsit nehéz, de felnőtt korára rendben lesz? Jelentem igen. Mindjárt ki is fejtem:

Mind arra vágyunk, hogy a gyerekünk találjon párt, barátokat, legyen családja, olyan karrierje, amiben sikeresnek mondható és még élvezi is. Vagyis, hogy boldoguljon az életben. Én is ezt kívánom a fiaimnak. Az általam ismert felnőtt szenzoros emberek (értsd a családom fele és az ismerőseim egy része, igen mi vonzódunk valahogy egymáshoz) többsége mindezt elmondhatja magáról. Persze megmaradnak érzékenységek: nem bírom az erős hangokat, az erős napsütést, a nyers húst, a tömeget, a vezetésben gondot okoz a térbéli tájékozódás, ha közel jön hozzám egy autó, és előtérbe kerül a szociális szenzibilitás, de mindez kezelhető. 

+1 Milyen SNI apának lenni: interjúk

Eredetileg ez is olyan cikknek indult mint a többi: végigolvastam volna az interjúkat, megkerestem volna a közös pontokat és ezeket kiemelve vontam volna valamilyen konklúziót. De az az igazság, hogy ezt nem tudom megtenni, azért mert minden kivágott szóért kár, mert az apák beszélni akartak és elég bátrak voltak, hogy megtegyék, mert amit otthon nem mondott el, elmondta most nekünk.

>>OlvasolAkkor kérlek lájkolj minket a Facebookon is, ugyanis szeretnék szakértőket meghívni és ehhez kellenek a számok.

 

A cikkeket szerzői jog védi. Ha hivatkozol az első bejegyzést használd és utána linkelj át, vagy keress meg és kérdezz rá! 

 

Szólj hozzá

hasznos